28. fejezet: The Deepest Depths

'Behunytam a szemem. A hátam mögötti a nyakamat puszilgatta lassan, óvatosan, mikor éreztem, hogy a másik ajkai az enyémre tapadnak. Kik ezek? Mit akarnak? És mért nem menekültem még el..?' 

-Andy, Log..... -suttogtam, mikor levegőhöz jutottam. 

-Jó reggelt, kicsi lány! Hogy aludtál? -búgta a fülembe Logan. Feljebb ültem, s már térdeltem a puha ágyban. Bátorkodtam fölpillantani. Biersack éppen egy palackból vizet ivott, láttam, ahogy nyel, és ahogy egy csepp a szája széléről lassan csurog a nyakáig. Mikor észrevette, hogy nézem, elmosolyodott, és letette a flaskát. Még szélesebb mosoly kíséretében pillantott rám, egy eltévedt hajtincsemet tűrte a fülem mögé. Maga hajába csak unottan beletúrt, ezzel még jobban szétzilálta, mégis annyira jól állt neki. Megfordultam Bright felé, aki komisz vigyorral takarta ki magát a takaró leple alól. Elakadt a lélegzetem. Mindkét fiú csak egy boxerben tengett. Andy annyira nem lepett meg, pont úgy nézett ki, mint utoljára láttam így, de Log... rá se kellett feszítenie, láttam a kockáit. Vékonyka fiú volt ennek ellenére is, de kicsit izmosabb mint Andy. Össze-vissza kapkodtam a fejem közöttük. Összefutott a nyál a számban. Felemeltem a tenyerem, és lekevertem egyet magamnak. Nem szabad ilyenekre gondolnom!

-Öhm, minden rendben? -nevetett az énekes. Belenéztem kék szemeibe, amíg valósággal izzottak, mámorítóan parázslott benne valami ismeretlen. De én mindig is féltem az ismeretlentől. Megijesztett. Bambán meredtem Andy karjára. Először a tetkóit akartam tanulmányozni, újabb firkákat kerestem rajta. De fáradtságomban elbambultam. Egyszerre összerezzentem. Egy hideg kéz csúszott be a tegnapi pólóm alá. Logan hátulról hajolt be, és a nyakam bal oldalát szívta, míg Andrew a jobbat. Azonnal megállítottam a kezet, meg sem néztem, melyik indult rám.

-Fiúk ne... -sóhajtottam a plafon felé nézve. Ügyet sem vetettek rám. -Logan, egyem a zúzád, most hogyhogy nem Ade szívemmel tartózkodsz?

-Hmmmm....-mordult egyet, éreztem, ahogy a hátamhoz simul. Közvetlenül a fülembe beszélt. -Dobtam. -erre nekem hatalmasat dobbant a szívem. Vajon mi történhetett? Mivel ezután nagy volt a hallgatás, folytatta. -Elmesélte az Andy-s kalandotokat. Undorító egy lény, hazug selejt. Beszéltem a bátyámmal. Tisztába tett a szerelmi életemmel kapcsolatban. Meg a tieddel is... Rainbow, drágám, sosem mondtad, hogy három éve...szóval, érted. Micsoda véletlen, hogy én is így érzek irántad, mióta megláttalak...

Hangosan nyeltem egyet.  Ez nem lehet. Már az messze áll Adrianne-től, hogy bárkihez őszinte legyen, nem hogy kiteregesse a közös szennyest! És Mason.. Mason hogy adhatta ki a legféltettebb titkomat, amit rábízhattam?! Ezért még verés lesz... 

-Log, én már letettem rólad, ne haragudj. Átértékelődött bennem minden. És Andy -fordultam a másik fiú felé - Te pontosan mit vársz? Hogy a nyakadba ugorjak, mondván, de jó, hogy itt vagy, hogy hiányoztál..? Igen, hiányoztál, de nem tudok túllépni ezen.. Ezen a négy éven. Mi a franc volt ez?! -remegtem közöttük. Dühös voltam. Mással szórakozzanak. Andy hosszú ujját a számhoz emelte.

-Shhhh. Már mindent tudsz. -suttogta közelebb hajolva. Lélegzetvisszafojtva csodáltam tökéletes vonásait. Ne nyáladdz, Rain! De komolyan. mit tudnék? Amit tegnap elmondott? Hogy kirúgták a saját formációjából, és nem engedték, hogy mással kommunikáljon? Ha még igaz is, akkor sem érdekel. Vagyis, nem kéne. Logan megérintette az állam, és kicsit balra fordította. Makacsul csókolni kezdett. Nem tudtam hirtelen azzal törődni, hogy erre a pillanatra vártam olyan régóta, vagy hogy éppen szívrohamot kapok, sőt azzal sem, milyen ízű az ajka, vagy mennyire csókol jól. Nem akartam ezt. Reménytelenül akartam inkább nézni, ahogy más lányt csókol meg. Tudom, most rendesen örülnöm kéne, de én féltem. Ez túl gyors. Annyira nem én vagyok.

Andy is mellém támaszkodott. Ketten csókoltak egyszerre. Nem tudtam ellökni őket. Minden erőm elszállt. Forgott a szoba, a világ, és két fiú, akiket tagadhatatlanul szerettem, azóta is. A nyelvem nem mozgott, csak hagyta, hogy a másik két betolakodó türelmetlensége okán össze s vissza hánykolódjon. 

-Mit szolnál, ha hármasban....? -mosolygott édesen Log, miközben azt nézte, hogy Andy teljesen birtokába vesz. Elfogott a hányinger. Hogy hármasban?! Felnyögtem ijedtségemben. Nem gondoltam, hogy ezt váltja ki a fiúkból, de Bright éhesen megnyalta a száját, és a kezét végig simította a hátamon. Kétségbeesetten ellöktem Andy-t, és kiverekedtem magam közülük. Idegesen körbe pillantottam. Semmi sincs itt, azaz, semmi sem tart itt. Kitéptem az ajtót, és kisétáltam. Odakint csepergett az eső.  Az eget felhők rejtették, szürke volt az egész mindenség. Én is szürke voltam. Olyan voltam, mint akik a sarkon keresik kenyerüket. Szégyelltem magam. Szaladni kezdtem, közben kicsordultak a könnyeim. Egy olcsó lotyónak éreztem magam, aki előző este annyira felöntött a garatra, hogy örömmel befeküdt bárki ágyába. Akár az exébe is.

Szóval éppen loholtam, mikor egy hatalmasat dörgött az ég. Kedvem támadt volna normál esetben az égre mosolyogni, hogy Mitch Lucker biztos a Stomp-ot csinálja a rocker angyalokkal, beszállnék én is, de el voltam keseredve. A vihar nem volt hozzám kegyes, a zivatar beindult, már csurom vizes voltam. A hajam hajmosáshoz illően csöpögött, a ruhák is rám tapadtak. Futottam tovább, át a táborhelyen. Az emberek közelébe akartam menni, Rue-t és Juliet-et (igen, Simms-et, hisz együtt turnéztunk és mi tagadás, összenőttünk. Imádom a csajt.) akartam, hogy elbőgjem nekik, mibe keveredtem. Ám a csúnya villámok és a temérdek mennyiségű eső nem így vélekedtek, valahogy éppen a 'Kicsinálunk' látszatot keltették. Elcsúsztam egy rohadt levélen, ami a tócsa közepén bújt el, a mocsok. Bevertem a fejem, és képtelen voltam bármit jelezni. Lépteket hallottam, valaki rohant. A közvetlen közelembe lelassultak, majd tompán azt hallottam, hogy valaki a nevemet skandálja. Akartam szólni, hogy 'Bocsesz, nem látod, hogy eszméletlen vagyok?!' Azaz... eszméletlenül idióta... 

~*Andy szemszöge*~

-Mit szólnál, ha hármasban... -hallottam Logan hangját, és csukott szemmel csókoltam Rain puha ajkait. Kíváncsi voltam, mit szól majd hozzá. Felnyögött, és megremegett az ajka. Nem tudtam mire vélni, de próbáltam a pillanatnak élni. Négy éve erre várok, hogy újra megcsókolhassam. Csendben maradtunk. Nehezebb lett a levegő, megtelt feszültséggel. A lány a semmiből eltaszított magától, kipattant közülünk. Tétován körbelesett a szobán, majd megtört arccal lenyomta a kilincset. Kitárta a szabadságot, és mi csak az egyre távolodó alakját követtük szemünkkel.  Kifújtam a levegőmet, és a kétségek tengerén evickélő barátomat hátrahagyva az Életem után eredtem. Egyből megcsapott a hűvös levegő, és apró vízcseppek nyomát figyeltem meg a bőrömön. Dörgött meg villámlott, majd a csöpögésből szakadás lett. Nem értem, merre is megy, de nagyon sietős lehet, mert már szaladt. Hátranéztem, nehogy kövessen még engem is valaki, de kihalt volt a környék. A turnéhely mögött voltunk, a színpadok nem is látszottak a fáktól. A tekintetemmel újra Őt kerestem, aki már a földön hasalt, s nem is mozdult. Odaszaladtam, de már nem volt tudatánál. Magam felé fordítottam, így a háta az ölembe került. Benyúltam a térdei alá és a háta alá, kezeimbe véve pedig visszaszaladtam a meleg faházba. Logan hívta a mentőket. Nem engedtem, hogy elvegye a kezemből más, mint a kiérkező orvos, úgy féltettem. Egy sima ájulás talán, de rémisztő, ha valaki nem reagál. Mintha meghalna. 

~*Rain szemszöge*~

Felnyitottam a szemeimet. Azt reméltem, hogy a nagyinál ébredem, esetleg a turnébuszban,  extrém esetben is ott, ahol elájultam, de végképp nem arra, hogy egy csupa fehér szobában. Gyengének éreztem magam. Magamra esett a pillantásom. Egy betegágyon feküdtem, a gusztustalan hálóing volt rajtam, amit a kezelt nők kapnak, de nyakig be voltam takarva. A kezeim a pléd felett pihentek. Nem bírtam megmozdítani őket. Infúzió volt bekötve, az orromba is volt egy cső, a számban is. Egy ájulás komolyan ennyire komoly lenne? Mert szerintem nem. Még alaposabban futtatom a tekintetem erre-arra. Egy kórterem, egyszemélyes. Az ablak mellett egy kis gyenge kórházi széken Andy aludt. Valami nagyon pittyegett. 'Kussolj már' Az ablakon koppantott valaki, majd az orvos lépett be. Gondolom. Köszönt nekem, és megjegyezte, hogy már három napja aludtam. Sokkolt a hír. Három napig? Egy kisebb kóma.. Kérdezgetett. Kétségbeesetten kapkodtam a levegőt. Nem tudtam beszélni. Nem tudtam mozogni. Csak a szememet használhattam, az orromat és a számat. A hangszálaim és a végtagjaim sztájkoltak. A doki valami örökletes bisz-baszról kezdett előadásba, mikor az ajtó újra nyílt, és Sammi, Ella, Lauren valamint Juliet settenkedtek be. Mikor az alvó Andy mellett ellopakodtak, visítva ölelgetni kezdtek, és kérdezgetni, meg mesélni, mi történt. Csak elveszetten figyeltem, annyira kedvem lett volna közbeszólni, nevetgélni, esetleg sírni, bármihez nagyobb kedvem lett volna, mint némának lenni. Nyomott hangulatom átterjedt a csajokra is, és kétségek között elmakogták a kórházi dolgozóknak, hogy mennyire nem vagyok jó csevegő partnerük a minap. Persze az alvó juhászt is egyből fölverték, akibe belefojtotta a szót a négy lány és a bénaságom híre. Kezébe vette az arcom, és egyfolytában bocsánatot kért. Mindenért, ami eszébe jutott, idegesen és  ijedten hadart. Meg akartam ölelni, és a fülébe súgni, hogy megbocsátok, hogy minden rendben. Pedig ha tudná.... A könnyeim a szememet mardosták, és nagyot szipogtam. Beszívtam az illatát, ami mindig olyan férfias, édes picit kesernyés volt. Le akartam törölni a kicsordulni készülő könnyeimet, de nem jött el a megváltás szentséges pillanata, még mindig meg se moccant. Nyaktól lefele lehettem béna, de ha csak a lábfejem nem tudnám mozgatni, már elég ok lenne a félelemre. A lányok könnyes szemekkel léptek hozzánk. Andy zavartan odébb húzódott. A teste megfeszült egy másodpercre exe láttán, aztán lejött számára is, hogy nem miatta, hanem én miattam gyűlt a tömeg. Elgondolkoztam, hogy így hogyhogy mindenki felfigyel rám, és középpontba tartanak, bezzeg ha jól vagyok, mindenkinek jobb dolga van. De a lányok iszonyat pontos beszámolót nyújtottak a rajongók reakciójáról, és az előadókéról. A szívem egyszerre szorult össze a csalódást okozástól, és nőtt hatalmasra a szeretettől. Betoppant Austin Carlile, Kellin és Vic is, akik már mindenről értesültek a nővérektől. A jókedvüket azért nem hagyták el, és a szűkké vált kórtermemben mindenki mosolygott vagy nevetett, ahogy kinyílt a szájuk. Még én is mosolyogtam. Nevetni nem tudtam. Aztán mindenki újra aggodalmasan bámult az arcomba. Összeráncolt szemöldökkel kérdezgették, hogy jól vagyok e. Nem is sejtettem, mennyire nem vagyok jól, ezért nem pánikoltam. Azt láttam, hogy egy vastag csík vörös folyadék csorog az arcomról, hogy honnan, nem tudom, de el kezdte átitatni a csúnya hálóingem. Egyre több lett, két felé vált. A fejem tiszta nedves lett, a fülemből is vér jött. A szoba kiürült, mindenki nővérért kiabált. Mind hiába, mire visszaértek, én már rég eszméletlenül bolyongtam az elmém kis zugait bebarangolva, tudatomon kívül. Közben lassan talán elvéreztem, ha nem, akkor éppen másokat riogattam ennek veszélyével. Olyan könnyű lett minden így. Nincsenek sértett vagy összetört emberek, nincsenek szavak, nincs semmi, ami bántana. Minek küzdeni azért a világért, ahol félek, ahol senki se tiszta, ártatlan, minden arról szól, hogy a hibás egyedek bujdossanak, az érinthetetlenek szónokoljanak, a gonoszok öljenek. Itt csak én vagyok, magányom mégsem ad okot a bánatra, hisz mindent szabad. Fellélegeznék, de egy pillanatra megtorpanok. Egy nagy lökést érzek. Mi ez?! Újabb lökések, és a gondtalanságom eltűnik, a nyugalmas fényesség távolodik, a zaj fokozódik. Mintha egy kar visszarántana a valóságba, hirtelen levegő után kapkodom, fulladozva kapálózom. Valamit a számba tesznek, és újra oxigén jut a testembe. Most a sötétben kuksolok, egy olyan fajta magányban, ami közelébe se ér az előzőnek. Ezt nem tudom kezelni, kiszámíthatatlan, irányíthatatlan. Mint a gondolataim, amik olyan messzire eveznek a gyötrelem vizein, hogy a lelkem lassan haldoklik a sok fájdalomtól. A haláltól sosem féltem, most sem az. Attól félek, hogy mi lesz, ha nem halok meg. Kinek mondok, s mit? Nem akarom folytatni a szánalmas és zord életemet. Persze ilyenkor sorolhatjuk a jó dolgokat is. A két fiú, akiket úgy szeretek. Ha kérné valaki, hogy válasszak, megenne a fene. Hiszen Logan három éve ostromol a saját érzelmeim sodró hullámaival. Az őrületbe kergetett minden egyes szavával, amit nekem címzett. Annyira akartam és annyit álmodtam róla. Most, hogy az ölembe hullt mindez, teljesen más minden. Nem így képzeltem, ó, de mennyire nem. Andy az, aki a számításaimat keresztbe húzta. 

Andy, Andy, Andy, Andy... Tudnék én rá egy percig is haragudni? Valószínűleg nem. Olyan sok mindenen mentünk együtt keresztül. Jón és rosszon. Nevettünk és sírtunk együtt, kajlák voltunk és elveszettek, de egymást eléggé megtaláltuk. Örömmel tölt el, hogy a múltam része volt, de fájdalommal telik el a szívem, ha arra gondolok, hogy a jövőmben ne lenne helye. Hiszen neki mindig van. Olyan, mintha törzs vendég lenne, akiért a bolt nyitva tart későig is, akinek ingyen adnak mindent, hisz oly szívesen látják. Akinek mindig lesz egy szabad hely, ha évek múltán is betér. És én vagyok a szerencsétlen eladó, aki négy év múltán sem engedek senkit leülni arra a képzeletbeli székre, mert az mindig foglalt lesz, bárki kéri. Visszapörgetve a témát, fura. Logan-ről mért nem tudok ennyit mondani? Amit mondtam, az sem jött a szívemből. Az emlékeimet soroltam. Kristálytisztán tudtam már mit akartam. Andy-t akartam, csak őt, mindenestül, a négy év kimaradás sem tántorított el attól, hogy Logan-t az érzelmeim szemetesébe gyömöszöljem. Nekem nem mellette van a helyem. Ha felébredek, majd megmondom nekik. hisz érzem, hogy itt vannak, most is éppen halkan beszélgetnek. Hol hozzám, hol egymáshoz. Féltenek. Andy elmesélt mindent 'vetélytársának', és sokáig arról magyarázott, mit szeret bennem nagyon, és mik hiányoznának neki belőlem. Arról is beszélt, hogy mit tenne, ha visszakapna, és hogy mennyire szerelmes még mindig. Olyan volt ezt hallani, mintha új lélek költözött volna belém, a szívem össze-vissza kalapált. Ezt ők is hallhatták, a műszer pittyegése elárult. Pedig mindenki elhitte, hogy alszom. Ez mindenkinek elfogadhatóbb volt, mint a szemembe mondani. A fiúk beszélgetéséből az is kihallatszott, hogy azért áraszt el mindenki a fullasztó szeretetével, mivel elvben haldoklom. Hogy tüdőgyulladással indult, de kijött valami, amit Andy nem pontosan értett, ezért én sem tudtam erről a rejtélyről többet. Szóval a bénulásom ennek a titokzatos kórnak tudható be, és a szeszélyes betegségem rosszkor ütött kik, mert gyenge vagyok. Mindenki fél, és búcsúzkodnak, mert kevés az esélyem. Andy reménykedik még, mert sok mindent el kell nekem mondania, mellesleg bízik benne, hogy még legalább egyszer be akarok neki olvasni a négy év miatt, úgyhogy maradnom kell közöttük. Magamban ezen elmosolyodtam. Még mennyire hogy beolvasok neki... 


--------------------------------------------------------

Úgy látom nem tetszett az előző rész:\ Nem kaptam annyi visszajelzést, amennyire számítottam. Remélem, ez a rész több reakciót vált ki.Értékeljétek, kommenteljetek, negatív és pozitív is nagyon fontos lenne! Köszönöm c:

~Dikaa