Olvassátok a blogom omg *sikoltozás* :')))) jókedvem lett a kommentektől, úgyhogy nesztek, itt egy új fejezet:)
Unusuall
Unusuall
"én ezen jót nevettem, de Rain feje vörös volt, mint egy ráké, és gyorsan berántott a szobába, és bezárta az ajtót.
~To be continued~"
~*Andy szemszöge*~
Rain háttal nekidőlt az ajtónak, miközben én körülnéztem a szobájában, majd leültem az ágyára. Biztatóan mosolyogtam rá, mire ő kicsit gondterhelt tekintettel harapott bele alsó ajkába. Megpaskoltam az ágyon a mellettem lévő helyet, hogy üljön mellém, mire ő halvány mosollyal az arcán odajött. Hirtelen felindulásból, mikor leült volna, átcsúsztam a helyére, így egy csapással az ölemben ült. Édesen felnevetett, mire magamhoz öleltem. Mint egy zsák krumpli, úgy dőlt rá az ágyára. Mivel franciaágya van, mellé dőltem.
-Fáradt vagy? -néztem rá.
-Nem igazán. Figyelj, bocs a nagyim miatt, túl sokat nézte velem anno az MTV-t.. -magyarázkodott, miközben felült.
-Nem kell magyarázkodnod, nagyon bírom a nagyid..Jobb lenne, ha éppen baracklekvárt főzött volna be, miközben olyan dalokat énekel, amik akkor íródtak, mikor mi még nem is éltünk?
-Nem tudom..nem. Na de, majd idegeskedem később, most viszont.. -fordult felém, majd felállt, és lassan levette a pulóverét. A ruhadarab a sarokba került, én meg kíváncsian figyeltem a 'műsort'. Mivel a pulóvert ugye eldobta, de az út közben leverte a cserepet, ami az ablakpárkányon nyugodott. Az nagy csörömpöléssel tört össze a padlón, a benne lévő virág pedig földestül terült szét a padlón. Rain a lábaival rugdosta be a maradványokat az ágy alá, majd rám mászott az ágyon. Nevetve néztem rá, mire ő is szélesen elmosolyodott. Lassan megcsókolt. A tempón nem gyorsítva viszonoztam, mire karjait nyakam köré fonta. Fölültem, így ismét valami kitekert módon az ölembe volt. Kezeimmel körbeöleltem derekát. Egy hangra lettünk figyelmesek, ami a másik szobából szűrődött be.
-Esmeralda, ne hagyd magad! Estebanito csak játszik veled, a pénzedre megy! Titokban Maria de Larosa-val kavar, a dög! Tedd ki a szűrét! -üvöltött a nagyija valószínűleg a tévéhez. El kellet hajolnom a csókból, hirtelen röhögőgörcs tört rám.
-Brazil szappanopera... -rázza a fejét az ölemben ülő szépség. -Hol tartottunk?
-Asszem' itt. -mondom alig hangosabban a suttogásnál. És valóban ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Óvatosan beleharaptam alsó ajkába, mire éreztem, ahogy elmosolyodik, és egyik kezével hátul beletúr a hajamba. Ránk telepedett egyféle csönd, ahogy így el voltunk foglalva egymással. Túl szép is lenne, nem igaz? Hirtelen elkezd rezegni, majd jó hangosan megszólal Rain telefonja, ami eddig az asztalon pihent. Mindketten összerezzenünk ijedtünkben, majd kiröhögjük magunkat és persze egymást. Persze titokban biztos vagyok benne, hogy mindketten válogatott szitkokkal szórjuk a készüléket, meg a hívófelet.
-Halo? Jaaaaaaaayy! Haha, nem, nem zavarsz! Nem, most Andy-vel vagyok. aaaaa, de hülyék vagytok! Meleg víz, szappan,és... Mi?! Nee, ne a citromossal! Uhh.. idióták vagytok, mondtam már?! A citromos szappan még jó, hogy csíp! Naa! Sok sikert. Oké. Na puszi! -azzal kinyomta. Nagyjából sejtettem, de azért elmesélte, mi történt.
-De hogyan jutott eszükbe összeragasztani az ujjaikat...Pillanatragasztóval??!! -kérdeztem majd' megfulladva a röhögéstől.
-Háát, ha én azt tudnám.. De már nem is lepnek meg, hisz Dahvie mindig is lökött volt, Jayy meg a másik ökör, aki mindenben benne van. -mondja fáradt arccal. Vissza ül az ölembe, én meg egyik hajtincsét a füle mögé tűröm. Tudom, hogy totál elment a hangulata, úgyhogy nem is próbálkozom gyenkédkedéssel. Jobb ötletem nincs, úgyhogy beülünk a kis laptop-jába, és netezni kezdünk. Először youtube-on nézegetünk régi BvB klipeket /há' mer' mé' ne/, de egy kósza ötletből inkább a bandáról szóló fanfictionok olvasásában merülünk el. Egy-kettőn jókat nevetünk, van olyan ami kicsit szomorú. Ha statisztikát készítenék, ötven százalékban egy álompasi vagyok, aki a főszereplőért dobja az aktuális csaját (mindbe Juliet) és Ashley rányomul a nőmre /nem mindegyikben/ a másik ötvenben meg egy tahó paraszt vagyok, aki drogozik, gyilkol vagy éppen vérfarkas, vámpír, meg hasonlók és kihasználom a nőket. Ha nem veszem magamra ezeket, belegondolván, elég jó fantáziájuk van a rajongóinknak. Már hajnali három volt, mikor kikapcsoltuk a készüléket. Elmentem zuhanyozni én elsőként Rain kérésére. A lakás kicsi, a fürdőszoba sem túl tágas, de én kényelmesen elfértem benne. Öt percig álltam a zuhany alatt. A hajam is megmostam. Mikor leöblítettem, és jöttem ki a zuhanykabinól, rájöttem, hogy a törölközőm a szobában maradt. Mivel késő volt, tehát jobb ötlettel rukkoltam elő, mint az ordibálás. Kivettem a nadrágzsebemből a telefonom, és rácsörögtem.
-Öööm, szia. -hallottam nevetését. Beleröhögtem a telóba, majd rátértem a lényegre.
-Helló szépségem, behozod nekem a törölközőm? Az ágyadon van.
-Hmm. Mit kapok érte? -kuncogott. A kis cseles.
-Mit kérsz? Gyorsan mondd, különben nem kapsz semmit se!
-Hááááát....
-Mit szólsz egy csókhoz? -alkudoztam.
-Ááá, az kevés.
-Kettő csókhoz?
-Nem, nem, nem. Vigyél el valahova!
-Jó, majd elviszlek mozizni legközelebb! Gyere máááár.
-A-aa! Meggondoltam magam!
-Ahajj, komolyan?!
-Rögtönzött koncert!
-Megkapod, mindent megkapsz, de meg fogok fagyni! -suttogtam, nehogy fölébresszük a nagyiját. Amúgy nem fáztam, de valamivel motiválni kellett..
Másodpercek múlva lassan, nyikorogva nyílt az ajtó, és végre megérkezett a kis alkudozóm. Erősen koncentrált, hogy kizárólag a szemembe nézzen, miközben nyújtotta felém a törcsit az ajtóban állva. Én úgy fogtam meg, hogy a kezét is, így odarántottam, és adtam neki egy hosszú csókot.
A vízcseppek a hajamról lassan pottyantak le, ezzel eláztatva Rain ruháit is és az arcára is jutott. Gondoltam, neki már mindegy, úgyhogy csókokkal leptem be tökéletesen ívelt ajkait, közben lassan gomboltam ki ingét. Mikor már húztam volna le róla, ő megfogta a kezem, és lefejtette az ingéről, hogy ne vehessem le. Elhajolt, nevetett egyet, majd kezével végig simított nedves és kócos hajamon. A törölközővel letörölte a mellkasomon gördülő vízcseppeket, majd mosolyogva hátat fordított és kiment. Néztem, ahogy távozik, majd megtörölközve felöltöztem, azaz, egy tiszta alsót vettem föl (abban alszom) , míg az agyam végig az előző jeleneten kattogott. Rain, megőrjítesz..
Miután ő is zuhanyozott, beszélgettünk még beszélgettünk az ágyában fekve (ő trikóban és szövetsortban, woow), miközben ő a mellkasomra hajtotta a fejét. Így is aludtunk el.
A másnapi program érdekesre sikeredett, mivel már kilenckor ébren voltunk reggel és tíz órakor már indultunk Rain röplabda meccsére, mivel elmondása szerint az előző döntetlen lett, ezért most ismétlés van (?), én meg elkísértem, mivel nagyon érdekelt, hogy hogyan játszik és a sport maga is tetszett. Ezután mekiztünk egyet, és mivel megígértem, elmentünk moziba, ahol a Springbreakers-t láttuk, mert ő kíváncsi volt rá, habár végig fújolta Selena Gomez-t, meg Vanessa Hudgens-t meg a többi lányt is. Aztán léptem próbára, ő meg Darcy-val és a BOTDF srácokkal töltötte a nap további részét. Másnap viszont egy olyan dolog történt, ami mindenkinek könnyet csalt a szemébe..

Ááá a brazil szappanoperás résznél meghaltam a röhögéstől x"DD
VálaszTörlésNagyon jó rész volt!! :DD
AKAROM A KÖVIT!!!! >.< :33
Mi történik másnap?? O.o Siess a folytatással !!! :)
Törlésahh koviit *-* istenem rohoges es aranyossag egyben xdd
VálaszTörlésVááááá, imáádom.:D
VálaszTörlésDe...de mi lesz ez után?o__o
Siess a kövivel.*--*
Nagyon ügyes vagy :) annyira jókat nevettem :D
VálaszTörlés